Elektronikus ügyintézés, e-Önkormányzat

Napjaink informatikai "slágere", az elektronikus ügyintézés. Az APEH által már évek óta biztosított elektronikusan kitölthető és az Ügyfélkapun keresztül beküldhető űrlapok, kérelmek és bevallások rendszere végre egy Önkormányzat számára is elérhetővé vált. Az elmúlt időszakban több település önkormányzatának készítettem olyan űrlapokat és bevallásokat, melyeket egy ügyfélkapus regisztrációval rendelkező állampolgár fel tud használni.

Miért jó ez Önnek, és miért jó az ügyfeleknek? Mert az ügyintézés idejét jelentősen lecsökkenti és a költségeit mind a két oldalról mérsékli. Az ügyéntéző időt spórol meg azzal, hogy az ügyféllel nem találkozik személyesen, arra alkalmas iktató és egyéb rendszerekkel egy-két gombnyomással a kérdéses ügy elektronikusan beérkezett iratai iktathatók, a válaszadás mikéntjéből fakadóan - mely szintén elektronikusan történik - jelentősen csökkenthető a papír-, nyomtatási- és postaköltség. Az ügyfél részéről elkerülhető a Hivatalba utazás költsége, a sorbanállás ideje, ha postán adná föl a a feladás díja, sőt az ügyfélfogadási időt is elfelejtheti, hiszen akár éjjel is elküldheti az ügyfélkapu segítségével a kérdéses iratokat. Az elektronikusan kitölthető iratok lehetnek kérelmek, beadványok, bevallások, egyszóval bármilyen anyag, ami egy Önkormányzat életében előfordulhat.

Legyen akár iparűzési bevallás vagy egy egyszerű fakivágási kérelem, mindenképpen egyszerűsödik és gyorsul mind a két oldalról az ügymenet. Ha ide kattint, akkor megtekintheti, de akár ki is próbálhatja azokat az űrlapokat, melyeket eddig készítettem.

Felmerülhet a kérdés, hogy mennyibe kerül ez a rendszer? Nos amennyiben Hivatala rendelkezik Internet kapcsolattal, akkor a meglévő infrastruktúrán nem kell változtatni. Az Infokommunikációs Államtitkárság biztosítja az úgynevezett ÁNYT (Általános Nyomtatvány Tervező) szoftvert, mellyel meg lehet tervezni és kész formába Önteni azokat az űrlapokat, melyet elketronikus ügyintézésre szeretnének használni. Szükség van még egy Hivatali Kapus regisztrációra, mellyel ha nem rendelkezik, akkor innen letölthető a csatlakozási kérelem. Az ügyfél részéről mindössze az ÁNYK (Általános Nyomtatvány Kitöltő) szoftverre és a JAVA futtatási környezetre van szükség. Miután mindez megvan, akkor az űrlapok tervezése és fejlesztése valamint az Önök általi tesztelése után elkészülhet az ügyfelek által letölthető űrlap, melyet kitötlve és beküldve megvalósul az elektronikus ügyintézés ezen formája.